Egyszer összehívtam a kutyatársaságot, hogy mi lenne ha a macskák és a rablók elűzésére esti kutyakórust indítanánk? Mindenki imádta az ötletet: Dorina és Dáriusz a két ráncos pofájú dog, Fifi a szerény lánytacskó, Tacskó aki nyilván tacskó és persze egy agár, akit nem ismerek, de a csapatba avattunk majd a híresen bátor Néró. Minden este körülbelül 9 órakor kórusoztunk: Fifi gyors vakkantásokat végzett, Dáriusz és Dorina őrült módon nyüszített, Tacskó nagyon hangosan morgott és az Agár pedig csaholt akár az élete múlna rajta és Néró pedig lábbal dobolta az aknát. És én, Márkó? Én voltam a karmester, csak én kicsi voltam, tehát az egész kórusi dolgot két lábon állva kellett komponálnom. Egyszer valamelyik nap eljött egy ember. Rögtön felismertem, ő volt az az ember, aki utálta a tacskókat, vagy bármely más állatokat. Oka nem volt rá, valamilyen furcsa módon viszont már volt egy történetem róla. Az is este volt, valami patkányt dobott be az előző cicának, majd az pár nappal később elpusztult. Akkor ott volt Morzsi, ő is tacskó volt, őt is megmérgezte. Egy héttel később viszont Dáriusz gazdája panaszolta, hogy a szegénynegyedben találták meg Dorinát, megmérgezték és elvitték onnan. A másik kutya is elhunyt, vajon tényleg valami történt velük? Így tehát a kórus tagjai változtak is meg nem is: Fifi, Nándi, Néró, Dorina és Tacskó. Dáriusz gazdája feljelentést tett, majd a városi rendőrség tette a dolgát.